Még csak épp hasadni kezdett a hajnal, amikor szemeim megnyitották előttem a világot. Nem tudtam aludni. Valami nem hagyott. A friss levegő mellett döntve indultam meg a nem messze álló móló felé, hol már ott üldögélt egy eldönthetetlen alak. Az idő ködös volt, szellős, kellemes és egyben gyönyörű. A kedvenc napszakom és időjárásom. Minő csodálni való kép és a közepében a személy, aki miatt itt lehetek. Görnyedt háttal, gondterheltem kémlelte a vizet, míg háta mögé kerülve meg nem szólítottam. Felém tekintve szemeiben fény csillant, hívogató világosság, ugyanakkor mégis taszító. Valami nincs rendben, de sejtelmem sem volt mi lehet az. Bűntudata lenne?
-Mi a baj? - néztem szemeibe, elhelyezkedve mellette.
-Sajnálom. - hangzott fel szívből jövően bocsánatkérése.
-Kookie...
-Végre, hogy bevánszorogtatok. YoonGi, beszélnünk kell! - szólított fel a vezér.
-Miről is? - vettem fel megszokott stílusom.
-Hyung, kérlek ülj le. Ez most fontos. - pillanott felém kérlelőn a legfiatalabb, mire nem tudtam nemet mondani. Engedelmeskedtem hát.
-YoonGi. Amit most megosztunk veled, azt titokban kell tartanod mindenki előtt! Megértetted? - bizalmaskodtak.
-Mi van, megöltetek valakit? - rötyögtem fel, mire mind elhallgattak és egymásra néztek. -Nehogy. Eltaláltam? - örömködtem tovább.
Aztán beavattak. Ezek a srácok az elejétől fogva átvertek engem. Titokban illegális ügyeket intéznek és közben szuperhősöknek képzelik magukat. Ha azt hiszik, csak azért, mert megmentettek beállok közéjük akkor megőrültek. Van elég bajom. Nincs szükségem többre. Ráadásul több éve hazudnak nekem és elhitették velem, hogy szent, jó lélek hülye kisgyerekek. Nem hiszem el, hogy így be tudtak csapni. Csak egy dolgot nem értek. Ha ennyire felháborít ez az egész, akkor mégis miért mondtam igent nekik?
-Komolyan csatlakozol hozzánk? - döbbentek meg mind.
-Persze. Úgy sincs jobb dolgom. - vontam vállat. Nem, abszolúte nem. Miért nem tudok nemet mondani?
-Nem hiszem el. Kook-nak igaza volt. - esett le az álla a pink princenek, a maknae felé kapva fejét.
-Kook-shiinak sikerült. - vigyorgott a lóarcú. Mégis miről beszélnek? Mi sikerült neki? Kémleltem az érintettet, ki csak összehúzta magát szégyenteljesen. Mi folyik itt?
-Gratulálunk JungKook! - kapott az említett combjára a vezér.
-Már bocs, de mit is tett a kis srác? - jártam végre utána.
-Kookie, az elejétől fogva csak hazudtál nekem? - kértem ki magamnak.
-Én.. Nem akartam hazudni neked. Nem is tettem. Csak... - vált érezhetővé zavarodottsága. - Hyung, annyira bunkó voltál. Nem kedveltelek, de mégis úgy éreztem valami köt hozzád, már az elejétől kezdve. Aztán jöttek ők. Már az első napomon rám szálltak. Eszem ágában sem volt csatlakozni közéjük, még nem jöttél te. Amikor HoSeok beszélni kezdett rólad, úgy éreztem segítenem kell, így csatlakoztam. Nem hittem soha, hogy ilyen lesz. Azt mondták, ha te is közéjük állsz jobb lesz számodra. Elhittem. Kérlek bocsáss meg nekem és ne hidd, hogy csakis miattuk barátkoztam veled. Tényleg szerettelek volna megismerni és közelebb kerülni hozzád. - könnyek csillogtak szemeiben. Azok az íriszek. Ki tudna rá haragudni? Ahhoz ő túl fontos számomra. Magam sem tudom miért.
-Ne aggódj. Te csak jót akartál. Bár kicsit röhejes, hogy képes voltál ilyenre egy vadidegen srác miatt. Még ha egy szép és kedves lány lett volna megérteném. - nevettem fel.
-Ez csak természetes. Senki sem érdemel olyan életet, amilyen neked volt. Ki lettem volna, ha nem próbálok meg segíteni? - magyarázott oktató jelleggel.
-Jól van. Ügyes fiú vagy. - simogattam meg feje búbját.
-Na, Hyung. - nyavalygott.
-Mindenesetre most már itt vagyok. Bevégezted a feladatodat és miattam sem kell aggódnod. Szóval lehetnél egy kicsit boldogabb. - kértem ki magamnak a szomorú képét.
-Hyung, lehetne egy kérésem? - hajtotta le fejét, de hangja így is tisztán szállt a légtérben.
-Mi lenne az? - kérdeztem rá.
-Megtennéd, hogy visszavonod, amit tegnap este mondtál és visszautasítod a csatlakozás ajánlatát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése