-Elnézést, meg tudnád mondani merre van a tanári szoba? - mosolyogtam egy alacsony, valószínűleg felsőbb éves diák felé. Válasz helyett mindössze egy udvariatlan morgást kaptam az arcomba. Mennyire faragatlanok errefelé a tanulók.
-Szia, te newbie vagy, nem igaz? - kapott hóna alá egy meglehetősen jó kedvű figura. Bólintottam.
-A nevem Jeon JungKook. Örülök a találkozásnak. - hajoltam volna meg, de karjai fogva tartottak.
-Részemről a szerencse. Jung HoSeok, de szólíts csak reménynek, mint mindenki. - vigyorgott rám. Őszintén szólva mindvégig azt hittem fölényeskedni akar, de ahogy telt az idő, míg a célhelyemhez értünk, rájöttem, ő csupán ilyen. Túl energikus és közvetlen. A barátságosság mintaszobra. Az oktatóktól végül megkaptam a szükséges információkat és elrendezték a papírjaimat. Azt hittem felkészültem a középiskolai életre, de kezdett úgy kinézni, hogy tévedtem. Természetesen voltak normális egyének az iskola területén, de én valamiért egyfolytában dinkákba futottam. Mintha kipécéztem volna maguknak. Így lett volna? Egész nap furábbnál furább alakok. Az osztályterembe érve megörültem, hogy megszabadulhattam attól, a bár igazán rendes, de túlpörgő egyéntől, erre kaptam helyette mást. Amint helyet foglaltam egy üres padban orbitális nevetésre lettem figyelmes. Szinte már irritálta a dobhártyám. Két idétlen gyerek szórakoztatta el magát egy búgócsigával. Megáll az eszem. Hány évesek ezek?
-Nem lehetne, hogy ezt a diskurzusnak nevezett valamit halkabban műveljétek? - szóltam hátra, mire felfigyeltek rám. Egye a moly azt a drága agyacskám. Miért szólaltam egyáltalán meg?
-Új hús. - vágott rettentő képet a magasabbik. Esküszöm, ha lány lennék elsírtam volna magam és elszaladok.
-Bocsásd meg a barátom tapintatlanságát. - kedveskedett a másik, karon ütve hátam mögött hentesét. - Én Park Jimin vagyok, ő pedig itt a legjobb barátom Kim TaeHyung. Mondanám, hogy nyugodj meg csak néha ilyen, de akkor hazudnék. Az pedig nem szép dolog már az első találkozásnál. Igazából másodévesek vagyunk, csak mondjuk úgy, volt itt egy nulladik évünk. Mi a helyzet veled, drága? - hízelgett, mitől kirázott a hideg. Ha nem lennék tisztában azzal, hogy srác vagyok és ő is az, még azt mondanám nyomul rám. Szépen végigfolytattam a tipikus bemutatkozást és egyéb általános kérdéseket velük, majd reménykedtem benne, hogy elvesztik érdeklődésük irányomba és elmennek. Nem így történt. Egész nap rajtam lógtak és a fülembe röhögcséltek. Azt hittem sohasem ér véget a nap. Otthon legalább nem tudnak zaklatni.. Nem igaz? Ugye? Azonban mielőtt elhagyhattam volna annak az elátkozott épületnek a területét elért a vég.
-Te ott! - szólalt fel hátam mögül egy magabiztos hang, mikor már az ajtó felé kaptam volna. -Te vagy Jeon JungKook? - imádkozva a jó éghez, hogy ne fogjak ki még egy hülyét, fordultam hátra és pillantottam meg egy magas, jóképű végzőst a folyosó végén. A diákelnök? Honnan tudja a nevem és mit akarhat?
-Ez attól függ. Meg akarsz büntetni? - néztem felé ahogyan közeledett. -Áh, várj, ne mond! Rám akarsz sózni egy újabb félnótást, nem igaz? - fogtam gyanút. -Egész nap a nyomomban voltak. Tudom én, hogy ez nem véletlen. Ez valamiféle gólya beavatás? Eltaláltam? -tapogatóztam reménykedve igazamban. Ha nem átverés én eskü iskolát váltok még a félév előtt.
-Nam-ah, megtennéd? - hívott magához egy különleges külsejű, még az ő magasságát is meghaladó, nyurga illetőt.
-Rájött? - kérdezett az elnök felé ügynök szerű kisugárzással. Az iskola hercege csak bólintott, mire az óriás felém fordult.
-Értem. Nos, az általad félnótásnak nevezett fiúk csoportunk legjobb tagjai. Igaz a viselkedésük enyhén szokatlanabb az átlagosnál, de a munkájukat profin végzik. Feladatuk jelen pillanatban egy newbie beépítése. Csupán egyetlen emberre van szükségünk. Az ő szemük rajtad akadt meg. Esélyt látnak benned. S mivel ez a tudomásodra jutott nagyon remélem, hogy a csatlakozás mellett döntesz. - magyarázott és egyre inkább kezdett valószínűvé válni az az ügynök dolog.
-Miről is van szó igazából? Szeretnétek, ha csatlakoznék a diáktanácshoz? - próbáltam meg értelmezni az elhangzottakat.
-Diáktanács? - húzódott mosolyra az elnök szája. -Hallottad ezt? Diáktanács... - röhögött fel.
-A diáktanács elnöki lét mindössze egy apró pozíció számomra. Azonban rendelkezem mással is. A titkainkat előre nem leplezhetjük le előtted, de maradjunk annyiban, hogy a mi ügyleteinknek semmiféle köze az ehhez hasonló gyerekes dolgokhoz. Természetesen ez is egy komoly kötelezettségekkel járó meló, de amiről most mi beszélünk az sokkalta több ennél. Ez a való életet veszi célba kis ember. Mi nem szórakozunk. Ne gondolj illegális bizniszekre, vagy csak ha jó célt szolgálnak. Nyugalom, jó fiúk vagyunk. Mit mondasz? - győzködött az idősebb, de ez a dolog eléggé sántított. Illegális ügyek, nem beszélhetnek az ügyleteikről, a való életet veszik célpontul.. Nem tetszik ez nekem. Bár bevallom kicsit féltem beismerni valós gondolataim efelől, tekintve, hogy ki tudja mit tesznek velem, ha beleszólok, de végül kiböktem.
-Nem tudom, mi a szöszről hadoválhatsz, de egyáltalán nem érzem azt, hogy bármi jó kisülhet belőle, úgyhogy lépek. Viszlát. - kaptam fel táskám és háttal fordulva nekik egy intéssel lezártam a konzultációt és elhagytam a terepet. Mibe akarhatnak ezek engem belekeverni? Mindenesetre ne is számítsanak rá, hogy bármivel megtudnának győzni. Nem elég, hogy baromi gyanúsak mindannyian, de még ott van az a tény is, hogy kicsinálják az idegeim a jelenlétükkel. Nincs az a pénz. Elmélázva sétáltam az oktatási intézményünk hatalmas falai mellett, amikor is az egyik bokornál megpillantottam reggelről azt a taplót, aki válaszra sem méltatott. Az igazak álmát aludta a földön heverve. Milyen nyugodt és veszélytelen. Alvás közben egészen kivirult. Elnézve ezt az édes mosolyt meg se mondanám róla, hogy egy tapló, amikor ébren van.
-Elkeserítő, nem? - pattant mellém a lófejű túl sok erőtartalékkal megáldott srác reggelről. -Csak itt tud nyugodtan pihenni. - suttogta fülembe az információt, mire kíváncsi se voltam.
-Kit érdekel? Egy bunkó, így járt. - jelentettem ki és tovább indultam, de zaklatóm nem adta fel és folytatta.
-Minden faragatlan embernek lehet indoka arra, hogy olyan lett amilyen, nemde? - beszélt hátamnak.
-Persze, rosszul nevelték. - jelentettem ki és rá sem hederítve igyekeztem hazafelé.
-Tudod mit szeretek benned a legjobban, már most? Hogy olyan könnyen bele tudsz trafálni a dolgokba, anélkül, hogy tudnál róla. - került ismét mellem egy nagy mosollyal arcán. -A srác amolyan árva, vér szerinti családdal. Ő is becserkészésünk áldozata lassan már két éve. - fedte fel az igazságot, mire megtorpantam.
-Mit értesz az alatt, hogy árva vér szerinti családdal? - pillantottam a növényzetlakóra.
-A neve Min YoonGi, egy középszínű üzletember fia. Hogy is mondhatnám szépen.. A családja szemete. Legalábbis így tekintenek rá. Magam sem tudom pontosan miért. Nem tudtunk róla túl sok információt össze szedni. Fiatal kora óta gyötrik otthon és úgy bánnak vele, mintha még annyit se érne akár az utolsó cselédjük. Nem volt tervezett gyerek és már a születésekor el akarták tüntetni a közelükből, de nem jött össze nekik. Így tizenhét, lassan tizennyolc éve rontja a levegőt a családi házban, ami az ő szemszögéből inkább nevezhető börtönnek. Fiatalabb korábban többször bántalmazták testileg, sőt olykor még mindig megesik, de most már kisebb mértékben. Az egyetlen hely, ahol nyugodtan élheti életét az itt van. Nincs kihez fordulnia, ugyanis más rokonai nincsenek, vagy velük sem ápol jó kapcsolatot. Ennek oka azonban örök rejtély. - világosított fel a lábatlankodó. -Nem is értem miért nem hajlandó csatlakozni hozzánk. Sokkalta jobban járna. - kémlelt felé elgondolkodva.
-Azt mondod, hogyha belépne közétek, akkor változhatna a helyzete? - elmélkedtem magamban erősen.
-Igen, azt. Befejeződnének a kínjai abban a házban. - erősítette meg, s én azzal meghoztam döntésem.
-Csatlakozom hozzátok! - csúszott ki számon villámgyorsan, min mindketten meglepődtünk.
-Hé! - örült meg. - Pedig te még nem is állsz olyan rosszul. - ejtette el. Ügyet sem vetve rá tettem fel az engem izgató kérdést.
-De előtte áruld el. Rólam mit tudtok? - kaptam rá a lényegre.
-A neved Jeon JungKook. Egy gólyaéveiben járó Busani születésű fiatal vagy. - közölte a nyilvánvalót.
-Ennyi? - horkantottam fel és váltottam volna irányt, hogy végre hazakeveredjek, mire folytatta.
-A legtöbb sportban kiváló, beleértve néhány küzdősportot is, mint a taekwondo. A szülői fészek lakója vagy és a bátyádat lassan két éve, hogy elveszítetted. Halálának okai azóta is tisztázatlanok. A családod a szeme fényeként ügyel rád és aggódik mindenfajta bajos megmozdulásod miatt. Éppen ezért rövid pórázon vagy fogva. A mentális képességeid az átlagosnál magasabbak, de csak az általad érdekelt témákkal kapcsolatban. Ilyenek például a művészet vagy a kémia. Emellett van érzéked a pénzügyekhez. A szüleid az egyetem és a jól fizető munkák felé próbálnak terelgetni, de igyekeznek elfogadóak lenni veled, tekintve, hogy az egyetlen fiúk vagy. Mivel Hyun-t is túlhajszolták ezt nem szeretnék ismételten elkövetni. - fejezte be mondandóját nekem pedig elállt a lélegzetem. Mégis honnan tudják ezeket? Ez az első napom. Ennyi idő alatt sikerült a fél életemet leleplezniük? Mi a.. Ez nem kicsit para.
-Látom lefagytál. Sebaj. - pattogott előttem. -Holnap beavatunk a részletekbe, de ne feledd. Ne járjon el a szád. Nem mintha bárki is hinne neked. - rötyögött fel és arrébb állt.
Nekem teljesen elment az eszem? Én nem vagyok épp. Még csak a kilencediket kezdem, de érettségi előtt meg fognak ölni. Nem így terveztem. Mindezt egy olyan srácért, akit nem is ismerek és az egyetlen beszélgetésünk során is, csak mogorva reagálásra futotta részéről, már ha ezt lehet egyáltalán beszélgetésnek nevezni. Miért akarok én annyira segíteni neki, hogy a saját biztonságomat teszem kockára? Magamat sem értem igazán. Egyszerűen az az arc és az a történet... Az is lehet, hogy HoSeok hazudott, nem? Bár semmi oka nem lenne rá. Végül is nem tudhatta, hogy ha ilyet mesél, akkor igent mondok. Ugyan kit álltatok? Itt már semmiben sem lehetek biztos. Úgy érzem mindenki tud mindent. A félelem helyett mégis mást érzek. Megmagyarázhatatlan.
-A neve Min YoonGi, egy középszínű üzletember fia. Hogy is mondhatnám szépen.. A családja szemete. Legalábbis így tekintenek rá. Magam sem tudom pontosan miért. Nem tudtunk róla túl sok információt össze szedni. Fiatal kora óta gyötrik otthon és úgy bánnak vele, mintha még annyit se érne akár az utolsó cselédjük. Nem volt tervezett gyerek és már a születésekor el akarták tüntetni a közelükből, de nem jött össze nekik. Így tizenhét, lassan tizennyolc éve rontja a levegőt a családi házban, ami az ő szemszögéből inkább nevezhető börtönnek. Fiatalabb korábban többször bántalmazták testileg, sőt olykor még mindig megesik, de most már kisebb mértékben. Az egyetlen hely, ahol nyugodtan élheti életét az itt van. Nincs kihez fordulnia, ugyanis más rokonai nincsenek, vagy velük sem ápol jó kapcsolatot. Ennek oka azonban örök rejtély. - világosított fel a lábatlankodó. -Nem is értem miért nem hajlandó csatlakozni hozzánk. Sokkalta jobban járna. - kémlelt felé elgondolkodva.
-Azt mondod, hogyha belépne közétek, akkor változhatna a helyzete? - elmélkedtem magamban erősen.
-Igen, azt. Befejeződnének a kínjai abban a házban. - erősítette meg, s én azzal meghoztam döntésem.
-Csatlakozom hozzátok! - csúszott ki számon villámgyorsan, min mindketten meglepődtünk.
-Hé! - örült meg. - Pedig te még nem is állsz olyan rosszul. - ejtette el. Ügyet sem vetve rá tettem fel az engem izgató kérdést.
-De előtte áruld el. Rólam mit tudtok? - kaptam rá a lényegre.
-A neved Jeon JungKook. Egy gólyaéveiben járó Busani születésű fiatal vagy. - közölte a nyilvánvalót.
-Ennyi? - horkantottam fel és váltottam volna irányt, hogy végre hazakeveredjek, mire folytatta.
-A legtöbb sportban kiváló, beleértve néhány küzdősportot is, mint a taekwondo. A szülői fészek lakója vagy és a bátyádat lassan két éve, hogy elveszítetted. Halálának okai azóta is tisztázatlanok. A családod a szeme fényeként ügyel rád és aggódik mindenfajta bajos megmozdulásod miatt. Éppen ezért rövid pórázon vagy fogva. A mentális képességeid az átlagosnál magasabbak, de csak az általad érdekelt témákkal kapcsolatban. Ilyenek például a művészet vagy a kémia. Emellett van érzéked a pénzügyekhez. A szüleid az egyetem és a jól fizető munkák felé próbálnak terelgetni, de igyekeznek elfogadóak lenni veled, tekintve, hogy az egyetlen fiúk vagy. Mivel Hyun-t is túlhajszolták ezt nem szeretnék ismételten elkövetni. - fejezte be mondandóját nekem pedig elállt a lélegzetem. Mégis honnan tudják ezeket? Ez az első napom. Ennyi idő alatt sikerült a fél életemet leleplezniük? Mi a.. Ez nem kicsit para.
-Látom lefagytál. Sebaj. - pattogott előttem. -Holnap beavatunk a részletekbe, de ne feledd. Ne járjon el a szád. Nem mintha bárki is hinne neked. - rötyögött fel és arrébb állt.
Nekem teljesen elment az eszem? Én nem vagyok épp. Még csak a kilencediket kezdem, de érettségi előtt meg fognak ölni. Nem így terveztem. Mindezt egy olyan srácért, akit nem is ismerek és az egyetlen beszélgetésünk során is, csak mogorva reagálásra futotta részéről, már ha ezt lehet egyáltalán beszélgetésnek nevezni. Miért akarok én annyira segíteni neki, hogy a saját biztonságomat teszem kockára? Magamat sem értem igazán. Egyszerűen az az arc és az a történet... Az is lehet, hogy HoSeok hazudott, nem? Bár semmi oka nem lenne rá. Végül is nem tudhatta, hogy ha ilyet mesél, akkor igent mondok. Ugyan kit álltatok? Itt már semmiben sem lehetek biztos. Úgy érzem mindenki tud mindent. A félelem helyett mégis mást érzek. Megmagyarázhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése